logo jobb

Cikkek

image

Gyönyörű környezetben, Tata belvárosában!

Tata egy mai, nyüzsgő mégis lakható és élvezhető dunántúli kisváros, mely egyszerre őrizte meg azt az arcát, melyet a középkor formált előkelőre és melyet az uradalmi idők alakították igazán urbánussá. Egy olyan település, amely életpompájáról, kiterjedésével messze túlmutat a nagyközösségeken, ám nélkülözi a nagyvárosokra jellemző túlzott pezsgést. Szerencsés földrajzi elhelyezkedése könnyen megközelíthetővé teszi ezt a települést. Tata a megyeszékhelytől 15, Budapesttől pedig mintegy 70 km-nyi távolságra fekszik az M1 autópálya és a vasút 1. számú fővonala mellett.

Tatán a turizmus egész évben folyamatosnak mondható. Az év minden időszakában tartogat szépségeket, érdekességeket. A város vezetése is  gondoskodik vonzó rendezvények szervezéséről. A fesztiválok, kulturális- illetve sportrendezvények, a környéken található kirándulóhelyek mind-mind ide csalogatják a turisták és látogatók százezreit.

E vonzerőkből kiindulva született meg az elképzelés a 80-as évek közepén, hogy létrehozzuk Tata első családi vállalkozásként működő éttermét és panzióját. 1988 nyarán nyitottuk meg üzletünket  mely hangulatos, nyugodt környezetével és házias ételeivel méltán vonzza a hazai és külföldi turistákat egyaránt. A Tatán elterülő Öreg-tó és Cseke-tó növény,-és állatvilága egyedülálló. A vadludak mellett nagy számban voltak  jelen a hattyúk is (mára már sajnos lecsökkent a számuk) ezért kapta vállakozásunk a "Hattyú" Étterem Panzió elnevezést.

Kategória: Étterem és Panzió